Félálomban ülök a nyitott ablaknál, ha nagyon fülelek, hallom a Dunát, a víz alatt éneklő kagylókat, a források körül melegedő halakat, csendes bágyadt forgalom zaja szűrődik fel az utcáról, száz évvel ezelőtt van, a munkások néha kiabálnak lenn az utcán, még Balaton-szagú a hajam, lehunyom a szemem, előttem a Tihanyi-félsziget, a kacsák, a hattyúk, a gémek, a vitorlások, a fürdőzők, a hínár a hajamban, a homok az ujjaim között, a nap a bőrömön, a béke a szívemben.
Sétálok be a vízbe, és még mindig csak derékig ér, ez a déli part, lehet, hogy most először vagyok itt, de biztos voltam már itt gyerekkoromban, de nem emlékszem, csak nyomokban. Félek olyan vízben úszni, aminek nem látom az alját, és nem látom mi van benne, egy cápa támad-e meg, vagy egy halottal találkozom a következő pillanatban, egyszerűen csak a sötét víz félelmetes, de erőt veszek magamon, mert mégiscsak itt vagyok, és a félméteres Balatonban víz alá bukva úszom, mint ahogy azt a Dagályban, csak tudnám, hogy a stég, amin a sirályok ülnek hány méterre van, hogy hány hosszt kell hozzá, hogy meglegyen az egy kilométer. Elérem a stéget és az egyik sirály jelez a többinek és mind egyszerre száll el, felmásznék rá, de mégsem teszem, mert. A partra kirakva a Szőke Ciklon és becsípve, nevetve ugrunk be a szűk utcából nyíló lépcsőről a vízbe. Hideg a víz, alig tudom rávenni magam, hogy lebukjak a víz alá, mindig nevetsz rajta, ahogy hülyéskedek, amikor végül rászánom magam.
A parton elszóródva fekszenek a fiatalok, az egyik társaság a román munkaerőpiacról beszélget, miközben a Glennfiddichet keverik Coca Colával, kissé távolabb magyarul, de német akcentussal mesélő félrészeg mesél a kelet és nyugat közötti különbségről, egy védett öbölben vagyunk és a finn vagy norvég gyerekek katicát gyűjtenek, érdekes, itt van még igazi 7 pettyes, Pesten meg már majdnem csak a 13 pettyes harlekin, és egy védett öbölben vagyunk, fekszünk a stégen, alattunk békák brekegnek, récék és kacsák húznak el néha, a távolból folyamatos dübörgés hallatszik, az erőben vagyunk, galambgombát szedünk, te azt mondod, hogy látni rajta hogy nem jó, én megkóstolom, mert ami nem csíp az ehető, ami csíp ez nem, ez nagyon csíp, de nem úgy mint a paprika, hanem máshogy nem jól, sétálunk a Szamárkő körül, állítólag már a honfoglalás előtt is kultikus hely volt, sétálunk az utcán, ahol egyszer csak összerázkódsz, és azt mondod itt valami rossz dolog van, vagy történt egyszer, mondom neked, hogy én nem hiszek ebben, de azt elhiszem hogy a lányok éreznek olyat is, amit a fiúk nem képesek érzékelni, menjünk vissza megint érzed-e, megint érzed, mintha villám csapott volna beléd, pont mikor a Holtvilág-ároknál voltunk és annál a barlangnál, hogy ott valami sötét dolog lappang, kiállsz az ablakba, majd én állok ki, alattunk sétáló fiatalok, ha jobbra nézünk ott a zöld Balaton, egész nap esik, egész nap süt a Nap, egész nap félálomban vagyok, egész nap dolgozunk, egész nap nem csinálunk semmit.
Megállunk a bolt előtt, pedig azt beszéltük meg, hogy a Szamárkőnél eszünk, leülünk elé, én tejet, te sajtot, legyél spontán, mondod, lazulj már le, mosolygok, hogy jól van, bemegyünk a fesztiválra de azt mondom, hogy én sört akarok, és kimenekülünk és hajnalig a helyi utcabálon sörözünk és a végén tinglitangli slágerekre táncolunk, bemegyünk és eszünk közben lágy zene szól, bemegyünk és eszünk és elviselhetetlen zene szól, nem érezzük otthon magunkat, a parton hazaérkeztünk, naplemente van, vörös az ég alja, sorolod a falu neveket, ez van arra, az van arra, én még a Szent György hegyet is keverem a Badacsonnyal, úgyhogy hiába kérdezed, na az ott mi, meg amaz merre van, mert nem tudom.
Éjszaka van, reggel van, délelőtt van, délután, álmos vagyok, éber vagyok, dühös vagyok, nyugodt vagyok, zavar a sok ember, zavar a zene, összeveszünk, kibékülünk, szeretem a csendet, fekszünk az ágyban, fekszünk a fa alatt, összebújunk, félsz a szarvasbogártól, mert ott mászkál a közelben, felveszem és eldobom messze, persze csak finoman, hogy ne üsse meg magát, fekszünk a parton, barnák vagyunk, fiatalok vagyunk, béke van, és.
