Ez egy nagyon szomorú beírás lesz, illetve sírva-vigadós, mert próbálom vidáman feldolgozni.
Előre szólok lányok, asszonyok, a képek bogarakat fognak ábrázolni, az 1. kép az nagyon és a 9. az kicsit. A többin pedig ronda növények lesznek. Legalul van két vigaszkép.
Naszóval van ez a kiskert, ugye 1x2 m2 a terület, és van itt minden bab, csili, paradicsom, bazsalikom, lencse, kaktuszok, pozsgások, kisvirágok: futók, lecsüngők, felfelé meredezők. Nekem az a fixa ideám hogy semmi vegyszer mert biokertet akarok, ez a csili és paradicsom tenyésztés miatt van, mert ugye az ember egyen olyat amiben nincs semmi kemikália, elég a pesti levegőn pácolt csili, de akkor is legalább kicsit legyen jó, ha már. Na de akkor ennek az az eredménye hogy kártevők jönnek. Hát jönnek is biza, és mivel most gazdagabb lett a korábbiakhoz képest a növénypark, van itt minden, és kénytelen voltam már a nem megevős virágok tekintetében Cyklon b-hez folyamodni, de nagyon érik az hogy lenapalmozom a picsába a babot, és a paradicsomot mert nagyon nagy a harc és vesztésre állok úgy érzem.
Na tehát van ugye, mint alapellenség a levéltetű, erről már sokat értekeztem, van zöld, piros, kicsi, nagy, szárnyas, szárnyatlan és van ellene kézrátétel, és van természetes ellenség, akik jönnek derekasan, ezúton gigantikus respect minden katicának, zengőlégynek, fürkészdarázsnak és fátyolkának. Akit kihagytam szóljon.
A képen, egy lóbabon éppen lárvából bogárrá alakuló Harlekinkatica látható. Nekem így is tetszik, de tényleg ebből lesz a katica, úgyhogy tik is szeressétek. Odatelepítettem őket, hogy egyék meg tetveket, aztán jól bezabáltak és elkezdtek átalakulni. Remélem itt alapítanak a későbbiekben családot, mert lenne még tennivaló dögivel. Levéltetűvel egyébként az is a baj hogy az hagyján, hogy szívogatja, hanem a szívás helyén megtelepednek gombák, korompenész, terjesztenek vírust, amik szintén nem tesznek jót. Sőt igazából ezekkel van bajom.
Itt nem sokat látni, a lényeg az, hogy sárgulnak el levelek és dobálja el. Ez több mint a paradicsom leveleinek természetes öregedése, ez valami más, talán ez a paradicsomvész, talán ez a baktériumos levélhervadás. Passz. Az összes paradicsommal ez van amúgy, remélem az eddig a 7 növényen összesen 38 termés beérik, míelőtt teljesen behalnak. Virág az van még, úgyhogy elvileg minimum ennyi lehet még. Ez nagyon nem sok de több mint kevesebb. A képen egy De Berao látható, és a következő képen az, hogy vele nem csak ez a baj:
A képen a fekete foltot kell nézni, fekete és puha, mintha érés előtt rohadna meg. Na, ez a betegség teljesen új volt, elvileg ez a kalciumhiány (nem biztos), amit okozhat csomó minden, a lényeg, hogy nem tudja növényke felszívni, kalciumot. A gond csak az hogy ugyanabban a balkonládában van egy Rainbow Bicolor is aminek kutya baja sincs. Ha a többi termés is ilyen lesz szomorú szívvel de kigyomlálom.
A futóbab nagyon fut, mindjárt átér az egyik oldalról a mésikra, és már nem igazgatom, hogy egy növény egy szálon fusson mert rengeteg inda van és össze vissza tekerednek. Ez a jó hír. A nem jó hír pedig az, hogy csomó levél így néz ki, mint ez. Vannak a fehér lyukak, a fonákon szerintem meg korompenész van, aztán a leveleken sárgulás van, az erek mellett zöld, de mellette sárgul. ez is elvileg táphiány pedig kapnak rendesen.
Aztán van itt egy fiatal futóbab, ennek az összes levele ilyen, megnéztem fonákot és valami apró picik mászkálnak, elvileg takácsatka lehet, de nem szőnek. Na ez is passz.
Ez pedig egy futónövény (most nem nézem meg mi, mert tényleg kezdek elég depressziós lenni írás közben, de direkt tartogatok vidám fotókat a végére, hogy ne legyen zokogás mire végigírom és mire te végigolvasod), és pont ilyen volt a lencse is, ahogy nézem a képet, takácsatkákat látok rajta, lehet hogy ez sima takácsatka általi gyengülés, az jó, illetve rossz, de jó, akkor ha tudom mi az ok. Takácsatka ellen elvileg lehet vegyszerrel (fújj), és lehet bioszerrel (Aktafid pl én azt veszek jövő héten ez egy olaj ami bevonatot képez atkán amely jól megfullad) és lehet sima vízpermettel védekezni, mer atka nem szereti nedves környezet. Ebben spec lehet is valami mert lóbabot aki perszehogy szintén beteg, őket permeteztem párszor és mintha jobban lenne. De már nem olyan fickós mint volt.
A tappancsvirág aki beteg, ez megint valami más lehet, vagy egyszerre több is. Van olyan levele is, ami ráncolódik.
Ez az utolsó betegségkép, egy aranyos bogárka, de szerintem ez csak álca, mert úgy néz ki, hogy szívókája van, és biztos nem hiába van olyan sokan a babon. De aztán lehet, hogy ő meg a kártevőket eszi.
Na a végére pedig a két vidám kép:
A képen egy ellenfényben futó futóbab látható, háttérben pedig a beton.
Ő pedig a csattanó maszlag, ott növöget a paradicsomok között, mint azt már említettem. Van neki termése is. Pont azt látni.
További szép napot ;)
ui: Aki pedig felismeri a betegségeket, netalántán tud is megoldást, az szóljon.