növény fronton nagy dolgok készülnek, a paradicsomok végre elkapták a ritmust, és hihetetlen tempóban törnek az ég felé, már kinn van az első adag lomblevél, ők már biztos hogy túlélték a telet és a palántadőlést, nézem őket és még mindig nem értem hogyan lesz egy kis magból egy nagy növény. ott vannak most a radiátor felett, nézik a jegenyefát ahol rigók énekelnek, aminek a jó felső 5 méterét a közeli házépítés miatt levágta egy munkás, fogta magát és felmászott a 20 méteres magasságba és elkezdte a fát nyiszálni, és mivel ezen a fán énekelnek a rigók, kihívtuk a köztereseket, tenni persze nem lehetett semmit sem, vissza nem tudjuk ragasztani mondták kedvesen a telefonba, de azért jól megbaszták őket 20 ropira, mi meg bújkáltunk a függöny mögött, mert nagyon néztek felfele a marcona emberek.
a paradicsomokat minden nap forgatom, hogy ne dőljenek nagyon el egy irányba, egyébként ez úgy működik hogy ahol nap éri ott nem nő, ahol meg nem ott igen, úgy gondolom, hogy minden-minden csak kémia, hiszen mi is csak életre kelt víz és egyéb anyag vagyunk, lélek az nincs, és úgy képzelem, ha meghalunk jön a végtelen feketeség, a semmi, de azért szeretnék néha hinni, de hát nem lehet, mert nem hiszek.
a legnagyobbra az orosz Jagodka nőtt, gondolom otthon érzi magát mert mégiscsak. kicsit alacsonyabbra nőttek, de nekik is mindenük megvan már, a francia de Berao, és az amerikai Rainbow Bicolor Orange. Habanerokból 1-2 ami megmaradt, de azok nyárra már méteresek lesznek, nem kell félni tehát. mai örömhír, hogy Estike elkezdett kijönni igaza is van, egészen pofás idő van, hallom hogy eközben Debrecenben elég tisztességes hó volt. Mindegy, lesz itt még „rajtammaradt télikabát forró lettél ronda nagy takaró” . és az is lesz hogy „mit szólsz hozzá télikabát megértük az új tavaszot” ülök a félhomályos irodában és érzem ahogy tavaszodik, miközben künn fű a förtelmes halál. Ilyen ez a bolondos március.
Jagodka
